Mivel...

...nem tudok mutatni semmit, ami elkészült volna.......,
Megmutatom azokat, akik minden nap jelen vannak még most is a fejemben. A drága-drága nagyszülőket.

Ők az anyai nagyszülők. Egész gyermekkor meghatározói. Nagymamám mindenféle kézimunkákról mesélt addig, míg ki nem próbáltam. Amit nagyon sajnálok az az, hogy a csipkeverést már nem láthatta. Nagypapa meg mindig madarat tömött, vagy varrt. Nem áll közel egymáshoz a két elfoglaltság. Most belegondolva ez a fajta ellentét, bennem is megvan.

És itt vannak az apai nagyszülők. Róluk sikerült több régi képet össze szedni. Nagyon örültem a levélnek mikor megtaláltam. Nagymamámnak írta az egyik bátyja. Olyan szép az írás, és olyan választékos...........!

Szerintem ez a házasság kötés utáni egyik első kép lehet.
Papa vékát font ( amit sajnos nem tanultam meg), meg vessző söprűt gyártott sokat.
Mamám meg állandóan terítőket hímzett. Ja, és varrt babákat is.  :-)

Aztán a katonaság. Az első talán bevonuláskor, a másikra viszont rá van írva a dátum, 1949.szeptember.
Azt mondják, mikor a papa hazajött a fogságból, az összes káposztát kihúzkodta a kertben. Azt mondta, hogy annyira megutálta nem, hogy enni nem bír többet, még látni se akar egyet se. És ne fogyókúrázzon senki a családban, ő lefogyókúrázta az egész család adagját egy életre.
Mennyit "sírunk" saját hülyeségeinken, nekik meg évek mentek el az életükből mások hülyesége miatt.
Mennyi mindent lehetne még most is tanulni tőlük!