2014. augusztus 1., péntek

Vakáció

Akármilyen hihetetlen, én is tarthatok nyári szünetet. Nem is emlékszem, mikor lehettem itthon több mint két hetet egyben zavartalanul.
Ennek örömére talán be tudom fejezni félbe hagyott dolgaim ( egy részét).
Kezdetnek mindjárt itt van ez a harmadszor elkezdett - kerek terítőre való- szélcsipke.


Alapjában véve egyszerű minta, ha már sokadszor áll neki az ember. Nem is! Egyszerű -így utólag- csak én vagyok fordítva össze rakva. De ezt betudom annak, hogy két kezes vagyok, ami inkább hat balkezesnek. (na ennyit rólam) 
Magával a mintával inkább az a bajom, hogy nem nagyon szeretem a félverést.


Lenfonallal / cérnával próbálkoztam de, most vagy laza a sodrása, vagy én vagyok "darabos" ...., de egyszerűen nem ment. Állandóan elszakadt. Aztán elővettem egy 60-as Anchor-t, ezzel viszont kitűnően haladok.


Csak 20g-os kis guriga és ami nem látszik, hogy olyan kis krémes színű. Valami nagyon vékony vászonra fogom felvarrni mert nagyon szellős maga a minta is.


Jól látszik tűk nélkül,


és tűkkel is.
Hú, milyen furcsa ilyen közelről! Hibákat is jól látni de mindegy, az én gyerekem, tehát (nekem) tökéletes.  :-)

2 megjegyzés: